Nagy megtiszteltetésünkre Maráz Zsuzsanna ultrafutó elvállalta a One Way Ticket Run verseny fővédnöki szerepét, akit úgy gondoljuk, hogy senkinek sem kell bemutatni az ultrafutás világában, hiszen tavaly szeptember 29-én első lett a nők mezőnyében, a legendás 246 kilométeres Spartathlonon, mely Athén  és Spárta között zajlik!

 

Maráz Zsuzsanna a Spartathlon női győztese 2018-ban a One Way Ticket Run fővédnöke

 

Nevét három Ultrabalaton-győzelem fémjelzi,

majd 2016-ban harmadik, 2017-ben második lett a Spartathlonon. A tavalyi győzelmével pedig beírta magát nemcsak a Spartathlon, de a magyar ultrafutás történelmébe is.

 

Maráz Zsuzsanna a 1WTR fővédnöke

 

Az esztergomi futónő 14 évvel ezelőtt kezdte el róni a köröket

a házukkal szembeni focipályán, majd 2011-ben az Esztergomi Futóművek csapatának támogatásával, 40 évesen lefutotta az első maratonját. Két évvel ezután a világ legjobb 2013-as eredményével megnyerte Balatonalmádiban megrendezett 12 órás ultrafutó országos bajnokságot.

 

Maráz Zsuzsanna ultarfutó

 

Zsuzsa idén 30 év után feladta az orvosi asszisztens hivatását, hogy azt csinálja, amit a legjobban szeret, ez pedig az edzői munka.

A 12 órás ultrafutó bajnokságról Zsuzsi a Futásról Nőknek portálnak mesélt, és ebben szerepel egy számunkra kedves történet:

Zsuzsi eldöntötte, hogy ha megvan a 132 kilométer, akkor gyalogolni fog, és így is tett, fogott egy pohár vizet, majd elkezdett sétálni, hogy megigya. Ekkor Baranyai Máté – a RUNdevu.hu csapatának oszlopos tagja és a „One Way Ticket Run” verseny megálmodója –  kintről azt mondta: “Zsuzsi, ha még két kört futsz, akkor te leszel az első a világranglistán”.  Abban a pillanatban lerakta a poharat és futott tovább.

 

Maráz Zsuzsanna ultrafutó

 

Gyertek és találkozzatok Zsuzsival a május 17-19-e között a 1WTR-on, mely Európa első különleges állóképességi versenye. A One Way Ticket Run több mint egy futóverseny! Itt hősök születnek!

 

A rendezvény helyszíne Magyarország egyik legváltozatosabb, legattraktívabb tája, a Tihanyi-félszigeten található Belső-tó. A futópálya hitelesített lesz, és az eredmények (12h, 24h, 48h) rangsorolva lesznek világranglistákon. A verseny kísérőrendezvénye a hagyományos Kecskeköröm Ünnep, mely a tihanyi visszhang és a hozzá szorosan kapcsolódó kecskeköröm legendáját felelevenítő szezonnyitó programsorozat.

 

A csodálatos futópályáról, a frissítésről, a családbarát szurkolópontról és a jó hangulatról mi gondoskodunk. A taktika, az állóképesség és a testi-lelki egyensúly pedig dönt, hogy ki a legjobb?

 

Csatlakozz te is, nevezz most!

One Way Ticket Run speciális ultrafutó verseny

Mi a véleményed? Írd meg nekünk!